Gasterinvest az Otthon Magazinban

Magyarország egyik legjelentősebb lakberendezési magazinja, az Otthon Magazin mutatta be a Gasterinvest segítségével felújított exkluzív polgári otthont.

„Egy fotó alapján hónapokig kerestem a tökéletes tapétát”

Svédcsavar

Kata stockholmi élete egy négy hónapos külföldi ösztöndíjjal kezdődött. Ebből született a szerelem, a gyermek és 30 Svédországban töltött év. Nemrégen viszont visszahódította Budapest, azóta egy belvárosi lakásban kezdi és fejezi be napjait.

„GYEREKKÉNT IS ITT, A VI. KERÜLETBEN laktunk. Imádtam a macskaköves belső udvaron játszani –, emlékszik vissza vendéglátónk. Egyedül azt nem szerettem, hogy a földszinti, udvari lakás télen-nyáron sötét volt. Akkor megfogadtam, ha felnövök, legfelülre költözöm, ahol mindig süt a nap.” A lelakott állapotban vásárolt 115 m2-es otthon felújítását a válaszfalak elbontásával kezdték. „Sokáig vívódtam a lakás tradicionális nagypolgári adottságai és a Stockholmban megszokott letisztult formák között. Végül győzött az utóbbi.” Mivel vendéglátónknál a főzés szenvedély, a konyha került a központba. A korábbi zegzugos előtér, a szűkös főzőterület és az apró cselédszoba egybenyitásával egy hatalmas közösségi teret teremtettek. Így kapott a lakásban főszerepet a nappaliként is szolgáló helyiség.

A HIDEG, SÖTÉT SKANDINÁV ORSZÁGOKBAN előszeretettel alkalmazzák a világos, fényt imitáló színeket. Mivel ehhez szoktam hozzá, a törtfehér falhoz és a fehér konyhabútorhoz határozottan ragaszkodtam” – mondja Kata. Helyhiányból fakadóan a több mint négyméteres konyhapult rejtett fiókos tárolóként és étkezőasztalként is funkcionál. A pultba épített mosogatótálca egy speciális takarólappal eltüntethető, így egyszerre akár nyolc fő is étkezhet rajta. A hűtőtől a mosogatógépig az összes háztartási gép egy magasfényű bútorlapból készült tolóajtós szekrényben bújik meg. Így, amikor használaton kívül vannak, nem bontják meg a fehér felületek összhangját. A hálóhelyiségek felé vezető hosszú folyosó monotonitását pedig mennyezetig érő, aszimmetrikus polcrendszerrel törték meg.

MIVEL MUNKÁMBÓL FAKADÓAN rengeteget utazom, a távollétemben unokaöcsém, Szabolcs irányította a felújítást” – meséli Kata. A generálkivitelezésben a Gasterinvest Kft. volt segítségükre. A cég asztalosainak keze munkáját dicséri a konyha- és az összes beépített szekrény, míg a kényelmes bárszékek az Ikeából valók. A sok fehér ellensúlyozására az egész lakást a Szil-Par-Kertől származó, feketére pácolt faparkettával burkolták. Időhiány miatt a lakkozása ugyan elmaradt, de Kata mára egyáltalán nem bánja. A használat során ugyanis egyre rusztikusabbá válik, így fokozza a kontrasztot a magasfényű bútorokkal szemben. A türkiz mintás tapétába vendéglátónk egy brüsszeli kávézóban szeretett bele. „Tudom, hogy kemény fejtörést okoztam a kivitelezőknek a füstös kávéházban készített rossz minőségű képeimmel. Ez alapján kellett ugyanis megtalálniuk a látotthoz leginkább hasonlító tapétát. Képes voltam egy fotó alapján hónapokig kerestetni velük” – nevet. Szerencsére a Bambuszmániában a kivitelezők sikerrel jártak.

SOKAN MONDJÁK, hogy a vendégfürdő túl férfiasra sikeredett” – meséli Kata, aki nem bánja a megjegyzéseket. „Szerettem volna a sötét-világos kontrasztot ide is behozni. De a végső lökést egy hotel spa részlege adta, ahova alkalmanként úszni járok. Azonnal megfogott az ottani fekete burkolatú, sejtelmes fényű medencetér. Már a lakás átalakítása előtt tudtam, hogy én is szeretnék egy ehhez hasonló mini fürdőmedencét. Ahol igazán nőnek érezhetem magam.”

A HÁLÓSZOBA IS RENDELKEZIK egy saját fürdőszobával, melyet csupán egy lépcsőzetes szekrény választ el a méretre készített franciaágytól. A szekrény hátoldalán az egy légterű fürdő falburkolata fut fel. Ez is, illetve az összes szaniter az Ekko-Fattótól származik. A lilás árnyalatú ikeás ágytakaró, illetve párnahuzatok az egyébként rideg, fekete kiegészítőket ellensúlyozzák. Az ágy feletti két fekete-fehér kép Kata fehérneműgyártó cégének kampányfotói voltak pár évvel ezelőtt.

A vendégháló antik bútorai Svédországból érkeztek haza. Némelyikük erősen megérett a felújításra, így a restaurátori munka után egységesen feketére lettek festve. Perzsaszőnyeg, valamint gyönyörűen felújított, kazettás ablakspaletták erősítik a klasszikus vonalat. „Szeretem Budapest utcáit és házait, viszont, amikor belépek a lakásom ajtaján, mindig Stockholmot érzem magam körül” – összegzi Kata.

Bár a burkoló nagyon erősködött,
örülök, hogy nem hagytam magam lebeszélni
a fekete kádról.
Két ötletemre vagyok a legbüszkébb:
a hálóban lévő fürdőre és az asztallá alakítható konyhapultra.

>> Otthon mag - Gasterinvest lakás